Idén már 97 lakástűz volt Csongrád-Csanád megyében

A tűzesetekben 3 ember vesztette az életét, 12-en pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. A leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeznek be – olvasható a megyei katasztrófavédelem honlapján.

A tűzoltók az épületekből 19 embert mentettek ki. Az égő épületekhez összesen 215 tűzoltójármű vonult. Az épületekben összesen 1542 négyzetméternyi terület égett le. A legnagyobb tűz Tiszaszigeten pusztított, itt 500 négyzetméteren égett egy családi ház. 

A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra volt visszavezethető. A lángok leggyakrabban kéményben, konyhában, hálószobában, tárolóban, illetve nappaliban csaptak fel.

A lakástüzek megelőzése érdekében éljhetünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével. Ha régi házban élünk, rendszeres időközönként érdemes felülvizsgáltatni az elektromos hálózatot. Tanácsos a konyhába, hálóba, nappaliba füstérzékelőt elhelyezni.

Az első negyedévben 18-szor riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. 2 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, egy ember meghalt. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánok meghibásodása miatt keletkezhet szén-monoxid. Egy kandalló, cserépkályha, vaskályha, vegyes tüzelésű kazán, sőt egy fali vízmelegítő is veszélyforrás lehet, ha működtetése közben nem biztosított a megfelelő levegő-utánpótlás.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább olvasom »