Az elmúlt években a Magyar Vöröskereszt közreműködésével a véradók a megszokott juttatások mellett ingyenes fürdőbelépőt is kaphattak, idén azonban ezt nem tudják biztosítani – számolt be róla a Rádió Ice. A Hagymatikum az üzemeltető Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt. gazdasági helyzetével indokolja a támogatás megszűnését, de hangsúlyozza, hogy 50%-os jegyeket adnának helyette a véradóknak.
A Rádió Ice szerdán azt írta, megszűnt az a korábbi gyakorlat, hogy a véradók a véradást követően ingyenes fürdőbelépőt kaptak a makói Hagymatikumba és a fürdő vezetése idén nem kívánja biztosítani a korábban megszokott belépőket a véradók számára. A Magyar Vöröskeresztnek korábban adott fürdőbelépők a véradók számára egyfajta köszönetet jelentettek az önkéntes segítségért.
A hír megjelenése után reagált a Hagymatikum és kifejtették, hogy a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád vármegyei szervezete azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan 10 ezer darab ingyenes Hagymatikum-belépőt biztosítsanak a véradók számára.
A Hagymatikum Gyógyfürdőt is üzemeltető Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetére tekintettel ugyanakkor ilyen mennyiségű ingyenes belépő biztosítását ebben az évben nem tudtuk vállalni
– írták. Alternatívaként felajánlották a Magyar Vöröskereszt számára 50 ezer darab, a Hagymatikum Gyógyfürdő belépőjegyének árából 50%-os kedvezményre jogosító utalvány biztosítását. Felajánlásunk arra is lehetőséget biztosított volna, hogy a kedvezményt ne csupán a vármegyei, hanem akár az ország más részein élő véradók is igénybe vehessék. Erre a felajánlásra a fürdő vezetése szerint nem érkezett válasz, de továbbra is készek róla egyeztetni a Vöröskereszttel.

