Apróságokra hívta fel a figyelmet a múlt heti testületi ülésen Molnár László önkormányzati képviselő (Lokálpatrióták), amelyekhez mi talán már hozzászokhattunk, de a városba érkező turistáknak kiábrándítóak lehetnek.
Hőségriadó volt, nem locsoltunk, vigyáztunk a vízre, nem működött a párakapu, a szökőkútjaink, néha még az ivókútjaink sem. De a főtéren lévő órát, amely már évek óta szinte „3 óra lesz 5 perc múlva” időt mutat, a mellette lévő hőmérő meg nulla fokot, ezeket vagy vegyük le, javíttassuk meg, vagy cseréljük ki, de az, hogy semmi sem működik a város főterén, a város szívében, ez egy kicsikét szerintem az ide látogató turistáknak is feltűnő – fogalmazott a múlt heti ülésen Molnár László.
A képviselő beszélt arról is, hogy Kalocsán látta egy körforgalomban és a főtéri sétányon, hogy agávé növényeket helyeztek ki, aminek a vízháztartása másabb, mint egy egynyári növénynek. Felvetette, lehet, hogy inkább ilyeneket kellene telepíteni, nem pedig olyan leandereket, amiket meghagyunk, hogy megfagyjanak.
Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) elárulta, hogy egy vállalkozóval felvették a kapcsolatot, árajánlatot kértek, hogy az órát és a hőmérőt hogyan lehetne működésbe hozni.
Bókáné Bodó Zsuzsanna főkertész is hozzászólt, aki szerint mindig utánajárnak, hogy mely az a növény, amely ezeket a klimatikus helyzeteket tűri. Szerinte az a növényállomány, ami van jelenleg a városban, összességében szárazságtűrő. Ráadásul az agávéval ellentétben nem tartalmaznak szúró részt, nem okozhatnak semmiféle balesetveszélyt a közterületen sétáló emberek részére.
Fotónkat kedd délután készítettek a Korona sarkánál és úgy tapasztaltuk, hogy az óra működik, de valóban pontatlanul jár. Nem sokkal 15 óra előtt még csak 14:25-öt mutatott (vagy hajnali 2:25-öt).

