Igazat adott a Jobbiknak, aztán mégis elutasította a pártot az Alkotmánybíróság

Elutasította az Alkotmánybíróság (AB) a Jobbik alkotmányjogi panaszát, amely az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvény, valamint két bírósági döntés alkotmányosságát vitatta – írja a Népszava az AB honlapján megjelent végzésre hivatkozva.

A konzervatív ellenzéki párt gazdálkodásának meglehetősen vitatott, furcsa és szokatlan (tárgyéven belüli) vizsgálata során az ÁSZ 660 millió forint bírságot és forrásmegvonást szabott ki. A Jobbik a vizsgálati jelentést megtámadta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, majd a Fővárosi Törvényszék előtt is, ám azok azt nem bírálták el, ugyanis – álláspontjuk szerint – az ÁSZ nem államigazgatási szerv, tehát megállapításai bírósági útin nem támadhatók. A párt az AB-nál a két bírósági döntés, valamint az ÁSZ-törvény alkotmányellenességének megállapítását kérte.

A taláros testület kimondta, hogy az ÁSZ „hatósági jogkör nélküli hivatali típusú intézményként” működik, nem szabhat ki szankciókat,

jelentései nem minősülnek hatósági döntésnek, így azok közvetlenül nem is vitathatók bíróság előtt.

Ugyanakkor az AB határozatában az is szerepel, hogy az ÁSZ megállapításai alapján „indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét (…) a bíróságnak érdemben, a cselekmény jogalapja körében a párt támogatása visszafizetésének, illetve csökkentésének összegszerűségére is kiterjedően kell felülvizsgálnia”. Magyarul az ÁSZ-jelentés alapján

a Magyar Államkincstár (MÁK) határozata a támogatás megvonásáról már támadható a bíróság előtt.

A Jobbik azonban nem a MÁK, hanem az ÁSZ által kiadott dokumentumot támadta.

Az AB döntése mellé öt alkotmánybíró különvéleményt fűzött, közülük Pokol Béla különvéleménye szerint

az ÁSZ-jelentés érinthetetlensége „az egész demokratikus többpártrendszer alapjait rengeti meg”.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink