Jakab: A kormány és Orbán nem tudja, mit hoz a holnap

,,A miniszterelnök ma reggel a rádióban arra a kérdésre, hogy mikor nyithat az ország, azt válaszolta, aki ezt tudja, az valószínűleg a jövő heti lottószámokat is ismeri. Ehhez képest nemrég nemzeti konzultációt indítottak, hogy az emberek mondják meg a kormánynak, hogyan nyisson az ország. Eszerint a lakosság mondja meg a kormánynak a jövő heti lottószámokat. Nagyjából ezt hívjuk káosznak” – fejtette ki közösségi oldalán a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Jakab Péter szerint ,,a kormány nem tudja, mit hoz a holnap”

Nem tudja, meddig kell bezárni, meddig kell bevétel nélkül kihúzni, meddig kell otthonról dolgozni, tanulni, meddig kell korlátozások között élni. A baj csak az, hogy az embereknek igenis tudniuk kell. Mert csak így lehet tervezni, mert csak így lehet túlélni. És ebben várják a kormány segítségét lassan egy éve, hiába

– sorolta.

Emlékeztet: Orbán korlátlan hatalmat kért magának, hogy kezelje a válságot, meg is szavazta neki a Fidesz. ,,Ezek után ma ott tartunk, hogy segítség nincs, helyette találgathatjuk a lottószámokat” – fűzte hozzá.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Tovább szegényedünk, őszre várható a legdurvább infláció

Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Tovább »

A nap idézete

204 éve született Semmelweis Ignác Fülöp, magyar orvos, „az anyák megmentője”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink