? Jobbik: A közvagyon elherdálása helyett fontos beruházásokra volna szükség

A Jobbik és a Jobbik IT figyelemfelkeltő akciót tartott a pénteki nap folyamán az M7-es autópálya kiszélesítésének érdekében. A jobboldali párt részéről Varga-Damm Andrea és Keresztesy Gergő tartott sajtótájékoztatón.

A Jobbik IT elnöke, Keresztesy Gergő elmondta, hogy az elmúlt években a kormányzat is tehetett volna intézkedéseket annak érdekében, hogy a jelentős túlterheltséggel rendelkező M7-es autópályát tehermentesítse azzal, hogy kiszélesítik. Azonban a kormányzat továbbra is inkább a felesleges látványberuházásokra szeret erőforrásokat biztosítani.

Keresztesy kiemelte, hogy

„ha az elmúlt évekre tekintünk vissza, akkor a magyar kormány 130 milliárd forintot költött propagandára. Vagy, ha hozzátesszük, hogy a miniszterelnök várba való költöztetése 18 milliárd forintba került, miközben egyre több fiatal és család súlyos lakhatási problémákkal küszködik, akkor egy jelentős, 150 milliárd forintos közvagyon elherdálásról beszélhetünk”.

A Jobbik IT elnöke emlékeztetett: Az M7-es autópálya kiszélesítését több alkalommal is megígérte már a kormányzat. De a választás után már nem is foglalkoztak a témával.

„A Jobbik és a Jobbik IT továbbra is küzdeni fog azért, hogy ez a terv megvalósuljon.”

A Jobbik országgyűlési képviselője, Varga-Damm Andrea megjegyezte, hogy az M7-esen a fővárosból kifelé és Budapest irányába is „iszonyú” a közlekedésterhelés, az autópályán péntek déltől rendkívül lassú a forgalom a Balaton felé.

A sztráda kiszélesítését gyakorlatilag egy évtizede ígéri a kormány

– tette hozzá.

A Jobbik képviselője szerint az autópálya kiszélesítését együtt kellene megvalósítani a busz- és vonatközlekedés fejlesztésével. Keresztesy Gergő még azt is hozzátette: a legnagyobb baj az, hogy MÁV a szolgáltatás árában és minőségében sem tud igazi alternatívát nyújtani az embereknek.

(alfahir.hu nyomán, fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink