Jobbik: műfelháborodás helyett ideje megmenteni a Continental-dolgozók munkahelyeit!

Mint arról beszámoltunk, az ágazat átalakulására és alkatrészhiányra hivatkozva bocsátanának el 140 dolgozót a Continental makói üzeméből úgy, hogy korábban már 100 embert elküldtek. Ugyanakkor a céget a nagy multikhoz hasonlóan milliárdos támogatásokkal segítette a magyar kormány, aminek jellemzően pont az szokott az egyik feltétele lenni, hogy a munkahelyeket őrizzék meg a munkáltatók akkor is, ha nehézségekbe ütköznek.

A Jobbik is reagált az esetre, szerintük ha a milliárdokkal kibélelt stratégiai partnercégek becsapják a kormányt, a munkavállalókat és mindenkit, akkor Orbánéknak legfeljebb műfelháborodásra telik.

Orbán sosem rejtette véka alá, hogy számára a látszat a fontos, a stratégiai megállapodásnak álcázott mutyi, sőt odáig merészkedett, hogy a munka törvénykönyvének passzusait is a magyar melósokban olcsó és túlóráztatható gépsort látó multicégek szája íze szerint görbítette.

– fogalmazott csütörtöki közleményében az ellenzéki párt, a cinizmus csúcsának nevezve a Lázár János-féle felháborodást.

Mint írták, valójában felháborodni most egyedül a magyar adófizetőknek van joguk, Orbánék viszont másra kaptak megbízatást: a cselekvésre.

A néppárti Jobbik felszólította Orbán Viktort, hogy „fejezze be az álszent sajnálkozást, és ne hagyja magára a magyar munkavállalókat”. Ezenfelül a béruniós programnak megfelelően a multinacionális vállalatoktól elvárja a Jobbik, hogy a megannyi támogatásért cserébe fokozatosan kezdjék el felzárkóztatni a béreket az uniós átlaghoz, és még véletlenül se leépítésekben gondolkozzanak – a magyar adófizetők pénzét ugyanis kifejezetten munkahelyteremtésre kapták.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink