Jobbikosok dolgoznak majd a kórházakban

[ad 1]

A Jobbik képviselői 2015-ben az Önkéntesség Éve során önkéntes szociális munkát végeztek az ország egész területén. A Jobbik számára kiemelten fontos az egészségügyben tapasztalható problémák minél részletesebb megismerése, a Független Egészségügyi Szakszervezet felhívása önkéntes egészségügyi munkára pedig kiváló alkalom a legerősebb ellenzéki erő által meghirdetett Valódi Nemzeti Konzultációra. A nemzeti párt ezért a FESZ-szel egyeztetve biztosítja a képviselői számára, hogy testközelből ismerhessék meg az egészségügy állapotát – írja közleményében Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Bár a FESZ a miniszterelnökhöz és a kormánytagokhoz fordult segítségért, mert szerintük a kabinet nem érzékeli kellő részletességgel az ágazat problémáját, de eddig csak a Jobbik válaszolt érdemben a szakszervezet felhívására. A FESZ most azon fog dolgozni, hogy mindazon országgyűlési képviselők számára is felajánlhassanak önkéntes munkalehetőséget gyógyító intézményekben, akik követnék a jobbikosok példáját. A Jobbik ugyanakkor méltatlannak tartja, ahogy a kormányzat „látszattevékenységre” hivatkozva elutasította a FESZ felhívását. A legnagyobb ellenzéki párt úgy véli, hogy ezzel megsértették a szakszervezet által képviselt dolgozókat.

„a Jobbik nem látszat-, hanem tevékeny munkára hív mindenkit! Úgy látszik, a kormány megint csak kommunikációban jeleskedik, a valódi munkához nincs kedvük, ezzel szemben a Jobbik tevékenyen kíván segíteni az egészségügy helyzetén.”

– zárul a kommüniké.

(fotó: illusztráció)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

232 éve született Gróf Széchenyi István író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, a „legnagyobb magyar”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink