? Jobbikosokra támadt egy részeg Fidesz-tag Békéscsabán

Sörrel öntötte le a jobbikos pultot, és rá is köpött a békéscsabai Csaba Center előtt egy részeg férfi. Az esetről készült felvételt Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő tette közzé Facebook-oldalán, mellé pedig azt írta, egy Ő. P. monogramú személy volt az elkövető, és a Fidesz tagja.

A már fényes nappal utcán részegeskedő férfi egyébként maga jelentette ki, hogy hívják ki rá a rendőrséget, de a nevét mégsem merte elárulni. A felvételen elhangzó párbeszéd alapján a problémája mindössze annyi volt, hogy az ellenzéki pártok összefogtak egymással a kormány leváltásáért.

Vége van azoknak az időknek itt Békés megyében, amikor büntetlenül lehetett alpári módon szidalmazni, fenyegetni bárkit akár politikai meggyőződése, akár más viselt dolga miatt

– írta Stummer János, hozzátéve, garázdaság miatt feljelentik a férfit.

Meg fogjuk védeni egymást, ez az agresszív kisebbség nem uralkodhat a békés többség fölött! – fogalmazott a képviselő.

A videón túl egy kommentben Stummer jelezte azt is, hogy a békéscsabai Fidelitas oszlopos tagja az illető. Emlékezetes, a Fidesz ifjúsági szervezete legutóbb azzal került a hírekbe, hogy a hódmezővásárhelyi alelnökük kábítószert termesztett és árult dílerként.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink