Jubilált a makói rádiós találkozó

Szombaton harmincadik alkalommal rendezték meg a Délkelet-határ menti Nemzetközi Rádiós Találkozót. A helyszín ezúttal a Maros-parti kemping területén volt.

30 éve optimistább kilátásaink voltak. 1992-ben kellemes körülmények uralkodtak a rádiózás szempontjából. Sok tagunk volt, árusok, érdeklődők. Ez ma már nem mondható el – fogalmazott a Makói Csípősnek Fodor Antal. A Makói Rádióamatőr Klub vezetője úgy látja, az áruhiány és az emberek átlagéletkora, halálozási kora miatt összezsugorodott a közösség. Akkor még nem volt mobiltelefon, az Internet kezdetleges volt, most nem varázs, hogy a világ másik végével beszélek pár szót bármilyen nyelven.

Szerinte kitörési pont lehet az interaktív nyelvhasználat erősítése. Ez az igazi varázsa, amit ha bármikor megkérdeznek, elmondok mindenhol. Egy Skypon egy vadidegen ember nem biztos, hogy szóba áll veled. Míg itt, a közös érdeklődés miatt simán összejöhet, akár az ausztrálokkal az erdőtüzekről, csak értsd a nyelvet és használd – fejtette ki Fodor.

Korábban próbálkoztak a vészhelyzeti rádiózással is bevonzani az embereket, de úgy tapasztalják, az embereket nem érdekli, ha eljön a világvége, összedőlnek a telefontornyok, akkor mi lesz. Pedig a vészhelyzeti rádiózás a már említett Ausztráliában, vagy Amerikában megbecsültségnek örvend. Tudják, ez az egyetlen információforrás, ha baj van. Itt még nem érte fel a hatalom ezt – mondta.

A hétvégi találkozón 20 árus, 150 vendég jött össze, közülük mindössze 2-3 gyermek volt. Mindazonáltal egy jó hangulatú találkozót bonyolítottak le, mert a találkozás elérte célját, beszélgettek egymással. Romániából, Szerbiából, Szlovákiából néhány vendég jött, belföldről szinte az ország minden pontjáról. Voltak franciák is, akik vélhetően itt telepednek majd le és megjelent egy holland házaspár is, akik csak véletlenül jártak erre, itt szálltak meg, de kiderült, a férj rádióamatőr.

A makói egyesületnek 42 tagja van, a járvány és az intézkedések rányomják a bélyegét a működésükre, de 10 fő aktív. Működik egy versenyállomásuk is. Van aki a műholdakkal foglalkozik, van aki versenyez, vagy épít, esetleg rövidhullámon rádiózik.

Sajnos a pénzhiány felemészti a terveket, elképzeléseket, fejlesztéseket. Ha a megismert, közzétett rezsiár módosítás létrejön, akkor az amatőröknek vége, a közszolgálatot nem tudják finanszírozni – vélekedett Fodor Antal.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

138 éve született Benedek Marcell, magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató. Benedek Elek író fia.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »