Késsel ment buliba egy nő Szegeden – használta is

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a fiatal nővel szemben, aki 2019 nyarán egy szegedi diszkóból távozóban szóváltásba keveredett egy férfival, majd őt késével többször meg is szúrta – közölte honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott és barátnője 2019. augusztus 3. napján együtt szórakoztak egy szórakozóhelyen, ahonnan másnap hajnalban, zárórakor távoztak. Ekkor ismeretlen okból szóváltásba keveredtek a diszkóból szintén hazafelé tartó két férfival. A szóváltás során a vádlott elővette a táskájában magánál tartott bicskáját, és azt kinyitva az egyik férfi felé hadonászott. A sértett sikertelenül próbálta meg a vádlottat lefegyverezni, a nő végül őt a hasán és mellkasán három alkalommal megszúrta.

A sértett mellkasi sérülései 8 napon belül gyógyultak, azonban a hasat ért szúrás folytán a sértettnél közvetett életveszélyes állapot alakult ki.

A vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Megszavazták az egészségügy átalakításáról szóló törvényt

A háziorvosi ellátást és a szakápolást is érintő módosítást fogadott el az Országgyűlés szerdán az egészségügyi törvényen – számolt be az MTI. A háziorvosi és a védőnői ellátást, az alapellátási ügyeletet és a szakápolást is érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal.

Tovább »

A nap idézete

218 éve született Damjanich János (Jovan Damjanić, Staza, ma Horvátország) honvéd vezérőrnagy, az aradi vértanúk egyike.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink