A mai közgyűlésen tárgyalták a képviselők a Petőfi utca 6. szám alatti ingatlan emeleti részének átadását az Ótemplomi Református Egyházközösség által fenntartott Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola részére, a Fenntartó kérésére. Az Önkormányzat már két éve aláírta a mostanival egyező ajánlatát, a Fenntartó azonban ezt akkor nem fogadta el, a gyermekek azóta meglehetősen méltatlan körülmények között tanultak az intézményben.
A határozati javaslatban, melyet a vita után 12 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott a közgyűlés, az szerepel, hogy a Fenntartó 5 éves határozott időtartamra, 2025. június 30-ig, felmondási lehetőség nélkül használhatja az ingatlan emeleti részét oktatási célra. A feltételek biztosítása a Fenntartó felelőssége. A közgyűlésen a Fenntartót Gilicze Judit intézményvezető és Elek András presbiter képviselte, és az iskola több tanára is jelen volt.
A mai döntéssel egy két és fél éve húzódó procedúra végére került pont.
A Fenntartó 2019. október 13. után jelezte, hogy mégis elfogadná a korábbi feltételeket, valamint megvásárlási szándékát jelezte a teljes épületre, valamint az Aranyossy iskola épületére is. Az önkormányzat a két épület mellett felbecsültette az Ógimnázium (mostani Alföldi Galéria) épületét is, és a három épületre ajánlatot tett a Református Egyház részére. Az Ótemplomi Egyházközség ezen ingatlanok helyett egy korábban iskolának soha nem használt épület vásárlása és felújítása mellett döntött az Andrássy úton, egyúttal kérte a Petőfi utcai épület ingyenes használatát is. A közgyűlés mai döntésével ezt biztosította is számukra.
(A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |