Az állami kezelésű közúthálózaton országszerte csaknem 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a héten.
A közlemény szerint a márciusban induló, illetve folytatódó munkák közül a leghosszabb szakaszon, 16 kilométeren a Csongrád-Csanád vármegyei 4405-ös Derekegyház-Nagymágocs-Székkutas összekötő út újul meg, valamint a Békés és Csongrád-Csanád vármegyét is érintő 4406-os Orosháza-Szentes összekötő út 13,2 kilométeren.
Mindkét szakasz felújítása a hazai finanszírozású Kiemelt Társadalmi Igények Program keretében valósulhat meg, a 4405-ös út több mint 12 milliárd forint, míg a 4406-os út több mint 9 milliárd forint értékben.
A harmadik legnagyobb értékű beruházás 1,6 milliárd forinttal a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út közel 6,4 kilométeres szakaszának felújítása, ami Bodrogkisfaludot, Bodrogkeresztúrt és Tokajt is érinti.
A folyamatban lévő útfelújítási projektek mellett a Magyar Közút az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából további útfelújítási projektek és programok előkészítésén is dolgozik, hogy ha újabb források nyílnak meg, akkor a lehető leghamarabb indulhassanak el újabb, teljes körű felújítási munkák az állami közúthálózaton – jelezték.
(MTI nyomán)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |