Kirúgták a magyar kamionost

[ad 1]

Néhány nappal ezelőtt írtunk Leventéről, egy magyar kamionosról, akinek járművére naponta migránsok százai próbáltak felkapaszkodni, elállni az útját, vagy épp dobálták meg kővel. Levente totál bekattant, és ez videóra is vette, majd feltette a netre. 

A sofőr nem csak válogatott módon szidalmazta a migránsokat, de még rá is húzza az egyik csoportra a kormányt. Ez nyilván életveszélyes mutatvány, még akkor is, ha csak ijesztgetni akart vele.

Akkor azt írtuk: nem biztos, hogy jól tette, mert ezért még meg is hurcolhatják a sofőrt.

Nos, úgy tűnik, így is lett. 

A Facebookon maga tette közzé, hogy a cég osztrák tulajdonosa indoklás nélkül felmondta a munkaviszonyát (bár nem tudjuk mi a pontos ok, túl sok kétségünk nem lehet).

Az eset után néhány nappal a sofőrt feljelentették, ellene eljárás indult. A veszélyeztetésről csak annyit nyilatkozott, hogy az durvábbnak tűnik a felvételen, mint a valóságban volt, ráadásul az „csak egy kikerülési manőver volt”. Az Origónak most úgy nyilatkozott, a felmondási levele szlovákul van, amit mivel nem beszél szlovákul lefordíttatja. A cég indoklás nélkül felmondhatott neki, mivel csak egy hónapja dolgozott ott, próbaidőn volt. A döntést nem tervezi megtámadni, ráadásul már kapott munkaajánlatot.

A kérdés már csak az, hogy a Calais-nál, vagy szerte Európában uralkodó állapotokért felelős nagyonbefogadó, nagyonnyitott európai politikusok mikor óhajtják „levonni a megfelelő következtetéseket”, mielőtt a választók mondanak nekik fel.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

123 éve született Németh László (teljes nevén: Németh László Károly) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Tovább »

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink