Kiskőrösön temetik Bárány Mihályt

A makói focicsapat egykori játékosa, felnőtt és utánpótlás edzője július 9-én, 58 éves korában váratlanul elhunyt. Munkahelye, a kiskőrösi Bem József Általános Iskola is elbúcsúzott tőle.

Azt írták, egy olyan igazán jó, tiszteletreméltó, ember távozott el az élők sorából, aki mindenkit jókedvre derített, tiszteletre, szeretetre, elfogadásra nevelt, közösséget formált és igazán tudott tanítani. Ezeket tanította nekik:

  • Csak egy pillanat az élet és minden percét arra kell használnod, hogy másoknak segíts, átadd a tudásod, szépre, jóra, becsületességre neveld a gyerekeket és a környezted.
  • Szívvel-lélekkel, odafigyeléssel végezd el a feladatod, még akkor is, ha a sors a kelleténél több nehézséget gördít az utadba.
  • Tegyél meg mindent a gyerekekért, a csapattársaidért, vagy a csapatért, mert a győzelemhez vezető úton, mindig van szükség társakra is.
  • Közösséget összetartani csak odafigyeléssel, jókedvvel, szeretettel lehet igazán.

A temetés helyszíne és időpontja: Kiskőrösi Evangélikus Temető, 2023. július 21. (péntek) 11 óra.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »