Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt 1989. június 30-án vette nyilvántartásba az állambiztonság titkos megbízottként, „Lawrence” fedőnéven – derül ki a most hozzáférhetővé vált 6-os kartonjából. A püspök korábban többször is tagadta, hogy beszervezték volna, az ügyben pedig személyiségi jogi pert is nyert.
A beszervezés alapjaként a „hazafias” indoklást jelölték meg, foglalkoztatási területeként pedig az egyházat tüntették fel. A kartonon az is szerepel, hogy a beszervezést Péter-Bartha Gábor rendőr főhadnagy végezte a Belügyminisztérium III/III-1-a alosztályáról. Ez az állambiztonsági egység az egyházakkal kapcsolatos elhárítási feladatokkal foglalkozott.
A Szegeder cikkében emlékeztet: Kiss-Rigó László neve már 2005-ben is felmerült az ügynökügyekkel kapcsolatos sajtóhírekben. Akkor határozottan tagadta, hogy bármilyen ügynöki tevékenységet végzett volna. Azt írta, hogy soha nem kérték ilyen tevékenységre, és sem külföldi útról, sem személyről, sem eseményről nem adott szóban vagy írásban jelentést. A püspök később az Élet és Irodalom 2006-os cikkére reagálva is fenntartotta álláspontját. Az ügyben bírósági eljárás is indult. 2009-ben a Fővárosi Ítélőtábla Kiss-Rigónak adott igazat az Ungváry Krisztián történész és más médiumok ellen indított személyiségi jogi perben.
A kartonon szereplő adatok szerint a püspököt titkos megbízottként vették nyilvántartásba, de ez önmagában nem bizonyítja, hogy ténylegesen jelentéseket is adott volna, vagy hogy az együttműködés a beszervezésen túl megvalósult.

