Kokainnal átitatott gyümölcsszállítmánnyal érkezett meg egy sofőr a nagylaki határra

Kokainnal átitatott, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsszállítmányt állítottak meg a hatóságok kedden Nagylaknál, a magyar–román határon, a rekordméretű drogfogáshoz szerdán a román kormányfő is gratulált.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni román ügyészség (DIICOT) közleménye szerint kedden egy 33 és egy 36 éves gyanúsított ellen indult nemzetközi kábítószer-kereskedelem miatt bűnvádi eljárás. A gyanúsítottak szeptember 18-án egy Ecuadorból importált, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsöt tartalmazó konténert vettek át a konstancai kikötőben, majd Nagyenyedre szállították. Az ebben található 75, egyenként több mint 200 kilogramm tömegű műanyag hordó nagy részét átrakták egy hűtőkamionba, és útnak indították Hollandia felé. Négy hordó – 880 kilogrammnyi fagyaszott gyümölccsel – egy nagyenyedi raktárban maradt.

A gyanúsítottakat már egy hete figyelték a román hatóságok, amelyek végül a nagylaki határátkelőn állították meg és vizsgálták át a Hollandiába tartó hűtőkocsit, ugyanakkor több nagyenyedi helyszínen is házkutatást tartottak. Megállapították, hogy a fagyasztott gyümölcs kokainnal van átitatva, ezért a szállítmányt lefoglalták és a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték. A bukaresti sajtó által rekordméretűnek nevezett kábítószerfogásra a szerdai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök is kitért.

„Megkezdtük a nagy droghálózatok felszámolását, ugyanakkor az iskolákban a kábítószer-fogyasztás megelőzésére irányuló programokat indítunk, az egészségügyi minisztérium pedig kiemelten a kábítószerfüggő fiataloknak nyújtandó segítségre összpontosít”

– összegezte a román kormányfő.

Catalin Predoiu belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a keddi műveletet és azokat, amelyek ezután következnek több hónapos nyomozati munka előzte meg. A román rendőrség, csendőrség és határrendészet továbbra is keményen fellép a szervezett bűnözés, a kábítószer- és emberkereskedelem, valamint az illegális migráció ellen – ígérte a román belügyminiszer, hozzátéve, hogy tárcavezetőként továbbra is biztosítani fogja a szükséges logisztikai eszközöket és humán erőforrást a szervezett bűnözés elleni harchoz.

(MTI, fotó: illusztráció)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Másodikok lettek a kiszombori határvadászok

Múlt héten Kiskunhalason rendezték meg az I. Országos Határvadász Járőrversenyt. A feladatok között okmányismeret, gépkocsi-átvizsgálás, nyomfelismerés volt. A Csongrád-Csanád Vármegyei V. Határvadász Század (Kiszombor) ezüstérmes lett a versenyen.

Tovább olvasom »

Felborult egy kamion az M43-ason

Defektet kapott és felborult egy papírárút szállító kamion az M43-as autópálya 45-ös kilométerénél – közölte a megyei katasztrófavédelem pénteken, nem sokkal 18 óra előtt. Az eset az apátfalvi-királyhegyesi lehajtó közelében történt.

Tovább olvasom »

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »