A Dél-Alföldön egyedülálló bázisiskola lett a makói Návay

A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium sikeresen pályázott a Pénziránytű Alapítványnál, így Pénziránytű Bázisiskola lett. Mindez azt jelenti, hogy a saját tanulóik mellett a térség általános és középiskolás diákjainak is tarthatnak pénzügyi ismeretterjesztő foglalkozásokat.

A Návay iskola, vagy ahogyan a makóiak ismerik, a Keri több éve aktív a pénzügyi oktatás-nevelés terén és így kaphatták meg a címet. Ez fontos mérföldkő az iskola életében, ráadásul dél-kelet Magyarországon egyedüli intézményként lett bázisiskola, a legközelebbi Kisújszállás található Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kedden átadott teremben különböző, 45, illetve 90 perces foglalkozásokat tudunk tartani négy témában. A diákok játszva, szórakoztatóan tanulják meg nem csak a pénzügyi ismereteket, hanem megjelenik itt matematika, földrajz, történelem is – mondta el a Makói Csípősnek Pipisné István Ildikó szakmai igazgatóhelyettes, a Pénziránytű Alapítvány koordinátora.

A tegnapi ünnepségre általános iskolai 7., 8. osztályok osztályfőnökeit és intézményvezetőket hívtak meg, hogy ismerjék meg a programot, kvázi beleugrottak az egyik feladatsorba.

Pipisnétől megtudtuk, hat ágazatban tanulnak a keris technikumi diákok, ebből az egyik a pénzügyi-számviteli ügyintéző. Azonban ez a kezdeményezés nem csak nekik hasznos, hanem az összes szakma és a szakközép tanulóinak is, illetve a térségi tanulóknak.

A program indulása óta már több mint 24 ezer diák vett részt országszerte a bázisiskolák több mint 1800 foglalkozásán.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink