Közülük kerülhet ki a Jobbik következő vezetése

Szombaton tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik. A párt szabályzatai alapján a jobbikos alapszervezetek jelölhették taggyűléseiken azokat a személyeket, akiket a Jobbik országos vezetői tisztségeiben szeretnének látni. A nemzeti néppárt bármely tagja adhatott le szándéknyilatkozatot s indulhatott el akár az elnöki, az országos választmányi elnöki és az alelnöki megbízatásokért.

Hivatalos elnökjelölt az lehet, akit a beérkezett jelölések legalább 20 százaléka elnöknek jelöl. A párt pénteki tájékoztatása szerint három személy írta meg elnökjelölti szándéknyilatkozatát, közülük Jakab Péter és Stummer János támogatottsága lépte át a szükséges jelölési szintet. Jakab Pétert a Jobbik szervezetek 79,48 százaléka, Stummer Jánost az alapszervezetek 20,08 százaléka támogatta indulási szándékában.

Nagy Rudolfot a szervezetek 0,42 százaléka támogatta csak, így ő nem érte el az elnökjelöltként való induláshoz szükséges támogatottsági szintet.

Országos választmányi elnöki tisztségre ketten pályáztak és próbálták megszerezni a beérkezett jelölések legalább húsz százalékát, ami az indulásukhoz szükséges. Közülük Szabó Gábornak sikerült ezt teljesítenie, akit a jobbikos szervezetek 87 százaléka jelölt az országos választmány elnöki tisztségére, Varga Zoltán Péternek ez nem sikerült, akire a jelölések 13 százaléka érkezett.

Országos alelnökjelölt az lehet, akit a beérkezett jelölések legalább 10 százaléka támogat ebbéli szándékában. Ezt a küszöböt az alábbi országos alelnöknek indulók lépték át: Ander Balázs, Baucsek Rajmund, Dudás Róbert, Gyüre Csaba, Magyar Zoltán, Fazakas Attila, Lukács László, Kálló Gergely, Kvárik Anita, Salamon Gergő, Szilágyi György, Z. Kárpát Dániel.

Jakab Péter felkérésére elnökhelyettesként Potocskáné Kőrösi Anita indul, aki magabiztosan ugorta meg az induláshoz szükséges 15 százalékos jelölési küszöböt, őt az alapszervezetek 98 százaléka jelölte erre a tisztségre.

A Jobbik Jelöltállítási és Mandátumvizsgáló Bizottságának tagjai: Fehér Zsolt, Bába Szilvia, Wladyczanski Péter – olvasható a közleményben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink