,,Büszke vagyok arra, ha valaki felkereste az önkormányzatot, a lehető legtöbb segítséget megkapta”

Arra nagyon büszke vagyok, hogy ha az elmúlt két és fél esztendőben bárki felkereste az önkormányzatot, akkor az a tőlünk telhető legtöbb segítséget kapta, amiért természetesen nem várunk köszönetet, hiszen ez a kötelességünk – fogalmazott a Csanádpalotai Valóság c. kiadványban Dr. Debreczeni István.

Az újrainduló polgármester arról beszélt, megválasztását követően az volt a legfontosabb, hogy kollégáival megteremtséka gazdasági és pénzügyi stabilitást, hiszen közpénzzel gazdálkodnak és voltaképp egy szociális, társadalmi hálózatot működtetnek, ezért nem engedhetik meg, hogy a kötelező és a vállalt feladataikat ne teljesítsék. A hatékony működéshez megfelelő képzettségű csapat létrehozása kellett, Debreczeni szerint ez sikerült, hiszen a stabil gazdálkodáson túl jutott saját forrás a fejlesztésekre.

Felidézte, a testület feloszlatása előtt és utána is folyamatosan olyan hangokat lehetett hallani, miszerint Csanádpalotát morális és gazdasági csőd fenyegeti. Szerinte ennek ellentmond a szociális és társadalmi szerepvállalásuk, valamint hogy 2021-ben közel 110 millió forintot tudtak elkölteni a tartalékból fejlesztésekre.

A testület feloszlatásáról kifejtette: értetlenül állt előtte, mert képviselőtársaival arra vállalkoztak, hogy Csanádpalotát és a lakókat szolgálják.

,,Nem hiszem, hogy mindenben egyet kell érteünk, azonban a testületi üléseken lehet vitatkozni és döntést hozni.”

– fogalmazott. Hozzátette, a kormány döntése értelmében volt olyan időszak, amikor a polgármesterek dönthettek önkormányzati ügyekben, de a képviselőket folyamatosan tájékoztatták és ha segíteni szerettek volna, akkor tudtak volna, de ezel csak néhányan éltek. Felhívta rá a figyelmet, a testület feloszlató képviselők által emlegetett csőd ellenére elfogadták a költségvetést és a beterjesztett fejlesztéseket is.

Utóbbi kapcsán felsorolta: építették járdát, utakat aszfaltoztak, növényházat fejlesztettek, kisbuszt vásároltak, az orvosi rendlőben és a szociális intézményben korszerűsítették a fűtés- és vízvezeték rendszereket, az óvoda előtt parkoló épült, valamint a lakosságnak is köszönhetően a közterületek rendezettek, tiszták. Jelenleg zajlik a közvilágítás teljes cseréje, a játszóterek felújítása.

Az interjúból kiderül, Dr. Debreczeni István személyesen kért bocsánatot Lázár János képviselőtől a múltban elkövetett hibáiért, ha pedig újra bizalmat kap, első dolga lesz leülni vele a Csanádpalota jövőjével kapcsolatos kérdések megbeszélésére.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink