Kriminológus: kérdéses, Pénzes Henrietta gyilkosa hogyan illeszkedik be a társadalomba

,,Annak ellenére, hogy a fiatalkorúak börtönében nagy hangsúlyt fektetnek a rabok szakmai fejlődésére, a szabadulók társadalomba való beilleszkedésének folyamata mindig kérdéses. A makói gyilkos esetében még inkább, hiszen az ő tette talán a legsúlyosabb az eddigiek közül” – fogalmazott Bolyki Orsolya jogász, kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet fő munkatársa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

A 30 éves K. András hiába követte el a magyar kriminalisztika eddigi legsúlyosabb bűntényét, a jogszabályok értelmében maximálisan 15 év szabadságvesztésre ítélhették.

„Az érvényes jogszabály nem változott az évek során. Ha az elkövető 16. életévét betöltötte, akkor legfeljebb 15 évet kaphat, halmazat esetén ez 20 évre módosulhat. Mivel a makói elkövető a bűntény elkövetésekor csupán a 15. életévében járt, így a jelen jogszabályok értelmében halmazat esetén is 15 év a maximálisan kiszabható”

– tájékoztatott a kriminológus.

K. Andrást, akit a rabtársak „Égetőnek” gúnyolnak, idén nyáron szabadlábra helyezik, a társadalomba való beilleszkedés pedig nem ígérkezik könnyű feladatnak. Korábbi sajtóértesülések szerint az elkövető a fegyházban nem mutatott jó magatartást, évei alatt számos fegyelmit begyűjtött, pszichológusa szerint pedig megbánást sosem tanúsított.

„Egy felmérés szerint a 24 évnél fiatalabb elkövetők sokkal brutálisabb dolgokra képesek, mint az idősebb korúak. Viszont ebből sem lehet egyértelmű következtetést levonni a későbbi társadalmi beilleszkedés sikerességével kapcsolatban.”

– közölte Bolyki.

A szabadult elítéltek integrálódását egy pártfogó felügyelő segíti, a folyamat már a börtönbeli utolsó időszakban elkezdődik.

Mint ismert, K. András 15 évvel ezelőtt megerőszakolta, majd egy fához kötözte és felgyújtotta a 18 éves Pénzes Henriettát, akinek ugyan sikerült megmenekülnie, a kórházban később belehalt sérüléseibe.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink