Fotó: Bankó Gábor/444
2026. augusztus 20-i hatállyal lemondok az országgyűlési képviselői mandátumomról – jelentette be csütörtök délután Lázár János (Fidesz), aki ki is fejtette, hogy döntésének hátterében három nyomós ok van.
Lázár ismertette, a Fidesz-frakció munkájában azért vállalt szerepet, mert egyetértett a pártvezetés érveivel abban, hogy a Fidesz megújulása mellett legalább ilyen szükség van a politikai folytonosságra is. Ma ezt másképp látja, a választások óta eltelt rövid időszak arról győzte meg, hogy a folytonosság képviseleténél ma fontosabb a párt megújulása.
A távozó képviselő kifejtette, hogy a Fidesz veresége az alkalmazkodóképesség hiányának következménye. A személyes és intézményi hübriszé, amelyben neki is felelőssége van, hiszen
hatalmon lévő erőként összetévesztettük a hosszú fennállást a legyőzhetetlenséggel, a kihívó nélküliséget a tévedhetetlenséggel.
Lázár szerint későn és erélytelenül reagáltak a korrupciós vádakra vagy a luxizásra, ugyanakkor nem válaszoltak a fideszes politikusok elleni lejárató kampányra. Nem cáfolták a hazugságokat, nem védték meg egymást és magukat az alaptalan vádaktól.
„Kétségkívül nekem is voltak rossz mondataim, amelyek ártottak a Fidesznek és talán még többet nekem személyesen.”
A lemondásának második oka az önkény, ugyanis
„a Tisza-demokrácia azt jelenti, ők mondják meg, hogy ki indulhat a választásokon és ki nem.”
Lázár János szerint az
„új hatalom első, eltékozolt 100 napja jól mutatja, mi épül, ugyanis Magyar Péter nem megoldásokat keres, hanem bűnbakokat.”
Végül a harmadik ok, hogy meglátása szerint neki „ebben a rombolásban, a parlamenti cirkuszban, a napi személyeskedő csatározásokban nincs sem helyem, sem jövőm.” A politikai felelősségből semmit nem hárít el, a politikai lehetőséget ugyanakkor teljes egészében átadja a Fidesz által kiválasztandó utódjának. Szerinte a Fideszre nagy szüksége lesz a országnak a következő időszakban is és nekik, akik az elmúlt 16 évben az országot vezették, olyan döntéseket kell hozniuk, amelyek a Fideszt, az új ellenzéki politizálást és a nemzeti ellenállást segítik.
Arról is írt, politikai identitásukat következetesen, ellentmondásoktól és megalkuvásoktól mentesen kell képviselniük, ehhez a pártszervezet működésének megújítására van szükség, strukturális és kulturális váltásra, új irányra és irányításra.

