Fotó: Farkas Éva Erzsébet/Facebook
Az augusztus 20-i Szent István napi ünnepségen Deák Sándor zenepedagógus, trombitaművész és dr. Csikota József, a Makói Magán Zeneiskola karnagy-igazgatója, egyetemi tanár vehette át a díszpolgári címet Makón.
Dr. Csikota József 1963. május 12-én született Makón. Tanulmányait a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán végezte, ahol 1987-ben szerzett harsonatanári diplomát. 1996-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kitüntetéses diplomát szerzett fúvószenekari karnagy szakon, majd később okleveles ének-zenetanár, valamint karvezető diplomát vehetett át. Pedagógus pályáját a Szentesi Lajtha László Zeneiskolában kezdte 1982-ben. 1994-ben alapította a Makói Magán Zene és Művészeti Iskolát, amelynek azóta igazgatója és fúvószenekari karmestere.
Mára 1200 növendék, országos és nemzetközi ismertség, versenyeredmények, számos művészpályán továbbtanuló diák, illetve gyakorló művész, tanár bizonyítja az intézmény kiemelkedő szakmai tevékenységét. Makói művészeti iskolája mellett Földeákon, Kiszomboron, Magyarcsanádon, Maroslelén folytat művészetoktatást zene-, képző- és táncművészeti ágon.
1998-tól a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának fúvóskarmestere, a Bartók Béla Művészeti Kar egyetemi adjunktusa. 2019-ben a Szegedi Tudományegyetem szenátusa mestertanári kitüntetést adományozott neki. A World Association for Symphonic Bands and Ensembles Tagszervezetének, azaz a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép Kelet-Európai Szövetségének elnöke. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. 2002-től a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének megyei elnöke, elnökségi tagja.
2009-től adjunktusa, 2010-től egyetemi adjunktusa, 2013-tól a fúvószenekari karnagy mesterképzési szak szakfelelős tanára. 2019-ben szerzett kutatótanári fokozatot, 2025-ben pedig az Év Oktatójának választották. A Szegedi Tudományegyetem, Holland-magyar intézményvezető képzésén 2013-ban szakvizsgázott. A Fúvószenekari Világszövetség Művészeti Tanácsának tagjává, majd elnökségi tagjává választották.
2021-ben elnyerte az Orosz Állami Speciális Művészeti Akadémia művészettudományok kandidátusa címet. Magyarországon és külföldön rendszeresen vesz részt zsűrielnökként nemzetközi fúvószenekari, zenekari és egyéni hangszeres versenyeken. Kétszeres Artisjus-díjas, Hidas Frigyes-díjas, „Makó Városért Emlékplakett” díjas, Csongrád-Csanád Vármegye egyéni alkotódíjasa, a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának ösztöndíjasa. 2025-ben vehette át a Csongrád-Csanád Vármegye Díszpolgára kitüntető elismerést. 2026. március 15-én Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott számára.

Deák Sándor 1952. szeptember 19-én született Hódmezővásárhelyen. Zenei pályafutása már fiatalon kiemelkedő eredményekkel indult: 1971-ben a Szegedi Nemzeti Színház első trombitása lett, ahol egészen 1998-ig szolgálta a magyar zenei és színházi életet. Kimagasló szakmai munkáját 1982-ben miniszteri dicsérettel, majd 1986-ban Pro-Theatro kitüntetéssel ismerték el.
Pályája kezdetén tagja volt a nemzetközi hírű Szegedi Molnár Dixieland együttesnek is, amelyben 1971 és 1978 között muzsikált. Deák Sándor életművének legmeghatározóbb része azonban Makó városához kötődik. 1993-ban megalapította a Makói Fiatalok Fúvós Együttesét, amely rövid idő alatt a város kulturális életének meghatározó közösségévé vált.
Az együttes számos hazai és nemzetközi sikert ért el. 1997-ben létrehozta a Bartók Ifjúsági Fúvószenekart, amely 2001-ben a 6. Saxoniade Nemzetközi Versenyen kategóriagyőztesként kiemelt ezüst diplomát szerzett. A zenekar több nemzetközi fesztiválon és koncerten öregbítette Makó hírnevét. A Bartók Fúvószenekar munkáját 2002-ben a Csongrád Megyei Közgyűlés Alkotói Díjjal ismerte el.
2006-ban megalapította a Bartók Gyermek Fúvószenekart, majd ugyanebben az évben létrehozta a Makói Városi Szimfonikus Zenekart is. 2008-ban „Makó Városért” kitüntető díjban részesült. Ugyanebben az évben megalapította a Gyermek Szimfonikus Zenekart is, amely azóta is aktív résztvevője a városi és megyei kulturális rendezvényeknek. 2013-ban régi álmát valósította meg a Maros-Parti Deák Big-Band létrehozásával, amely ma is aktívan működik, koncertjeivel tovább gazdagítva Makó zenei életét.

