Legszívesebben le se jött volna 5580 méter magasról

[ad 1]

A végéhez értek Rozsnyai Sándor, makói autószerelő úti beszámolói, melyen a nepáli csúcshódításait osztotta meg a közönséggel. A két évvel ezelőtti túrán 5583 méter magasra jutott.

DSCN0973

A legutóbbi előadása alkalmával ott fejezte be, hogy megérkeztek Tengocséba, a Himalája buddhista központjába. – A gyönyörű környezetben spirituális és vallási dolgokat is tapasztaltunk – mesélte. Egy napi járásra volt onnan Dimbocse, 4800 méter magasan. Ott már teljesen havas a terület, ott került sor az akklimatizációs túrára: az egész napot 4800-4900 méteren töltötték.

DSCN0976

Másnap a Kumbu völgyében folytatták útjukat Lobucséba, majd vacsora és korán fekvés után reggel hatkor elindultak a csúcsra. Délben Gorakshepnél voltak, ahol a világ legmagasabban lévő emberi kéz alkotta menedékház található, végül három órányi erőltetett menetelés után célba értek: az 5580 méteres Kala Patthar-ra. – Csodálatos látvány volt, az Everest, az összes vonulat, a csúcsok. Minden ott volt előttünk – áradozott a hegymászó.

A 80 km/h-s hideg szél miatt itt 15-20 percet voltak, majd elindultak visszafelé, haza.

A makói férfi a jövőben szeretne visszamenni újra Nepálba, ezúttal még magasabbra.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink