Letartóztatásban marad a makói férfi, aki prostitúcióra kényszerítette az élettársát

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását annak a 40 éves makói elkövetőnek az ügyében, akit a Makói Járásbíróság nem jogerős ítéletében számos bűncselekmény mellett kitartottság bűntette miatt mint erőszakos többszörös visszaesőt 7 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt – közölte pénteken az ügyészség.

A férfi ellen azért indult büntetőeljárás, mert 2017-ben megélhetését egyéb jövedelem hiányában az élettársa által végzett prostitúciós tevékenységből származó bevételből biztosította. 2017 márciusa és júniusa között a sértettnek a rendszeresen végzett szexuális cselekményekből legalább 600.000 forint bevétele származott, amelyből a terhelt legalább 480.000 forintot megszerzett. A férfi a vele közös háztartásban élő sértettet túlnyomórészt pénzszerzés érdekében rendszeresen bántalmazta, előfordult, hogy a sértett kiskorú gyermekeinek jelenlétében ájulásig verte. Miután a sértett Ausztriában folytatta prostitúciós tevékenységét, a vádlott őt telefonon azzal kereste meg, hogy amennyiben nem jön haza vagy nem küldi haza az általa keresett pénzt, megöli a sértett gyermekeit. Ezzel összefüggésben több alkalommal zaklatta a sértett lányát is. A vádlott a sértettel fennálló élettársi kapcsolata idején agresszív viselkedésével, állandó feszültségkeltő magatartásával súlyos mértékben veszélyeztette a sértett kiskorú gyermekeinek testi, lelki és erkölcsi fejlődését. A terhelt tagadta, hogy a sértettet bántalmazta volna és a pénzét elvette volna.

Az elsőfokú ítélettel szemben ellenérdekű fellebbezések bejelentésére került sor. Az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlott és védője bűncselekmény hiánya okából történő felmentés végett fellebbezett.

Az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék felülvizsgálta a vádlott letartóztatásának indokoltságát és azt továbbra is fenntartotta. A vádlott ezen döntéssel szemben is fellebbezést jelentett be.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség megítélése szerint a vádlott vonatkozásában a kiszabott szabadságvesztés hosszú tartamára figyelemmel változatlanul fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, melyet a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása érdekében bejelentett fellebbezés is nyomatékosít. Emellett a vádlott erőszakos többszörös visszaesői minősége, cselekményeinek másik büntetőeljárás hatálya alatti – részben folytatólagos – elkövetése miatt esetében a bűnismétlés veszélye is fokozott.

A letartóztatás fenntartásával összefüggésben bejelentett fellebbezés tárgyában a Szegedi Ítélőtábla hoz végleges döntést, míg a vádlott bűnössége kérdésében a Szegedi Törvényszék hoz másodfokú határozatot.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink