Letartóztatásban maradhat a makói kettős gyilkossággal vádolt férfi

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a letartóztatást fenntartó elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt a Szegedi Ítélőtáblának a több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt férfi ügyében – közölte az ügyészség csütörtökön.

A vádirat szerint a férfi 2004 novemberében Makón, az egyik idős sértett által egyedül lakott ingatlan kerítésén átmászott, majd a melléképületben elrejtőzött. A férfi a reggeli órákban a melléképületbe érkező idős nőt vascsővel többször megütötte, amitől a nő magatehetetlen állapotba került. Röviddel ezután érkezett meg a sértett lánya, akit a vádlott szintén többször megütött a vascsővel. A férfi ezután a sértetteket késsel megölte.

Az ügyben a Szegedi Törvényszék előtt folyik a büntetőeljárás. A törvényszék a vádlott letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig fenntartotta. A végzés ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a határozat helybenhagyására tett indítványt, mert úgy ítélte meg, hogy a kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel vádolt, állandó munkahellyel, bejelentett lakcímmel, szoros családi kötődéssel nem rendelkező férfi esetében fokozott a szökés, elrejtőzés veszélye. Emellett a törvényszék helyes következtetést vont le a bűnismétlés veszélyére is, mivel a férfit a terhére rótt bűncselekmény elkövetését követően szándékos bűncselekmény miatt elítélték, továbbá ellene egy másik büntetőeljárás is folyamatban van súlyos testi sértés bűntette miatt.

A fellebbviteli főügyészség a vádlott tekintetében megállapítható letartóztatási okokra, azok együttes súlyára figyelemmel a legszigorúbb kényszerintézkedés további alkalmazását ítélte szükségesnek.

A fellebbezésről a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

A férfit tavaly februárban fogták el a rendőrök, erről videót is közzétettek:

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink