? Letartóztattak egy battonyai férfit álhír terjesztésért

A KR NNI Kiberbűnőzés Elleni Főosztálya az álhírek írásával és terjesztésével foglakozó szervezetek felszámolása érdekében az elmúlt hónapokban több összehangolt műveletet hajtott végre, melynek keretében 2020. április 8-án újabb akciót tartott Battonyán, ahol a nyomozók kutatást végeztek és számos informatikai eszközt foglaltak le. Az eljárás során egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki, aki a továbbiakban szabadlábon védekezik.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozások olyan különböző internetes oldalakon megjelentetett cikkekre irányulnak, melyek a köznyugalom megzavarására alkalmas módon valótlan tényállításokat tartalmaznak a koronavírus magyarországi megjelenésével kapcsolatosan. Többek között ilyenek voltak azok a cikkek is, melyek azt a valótlan hírt terjesztették, hogy Magyarországon már januárban több magyar állampolgárságú ember fertőződött meg a kínai eredetű koronavírussal és halt meg a fertőzés miatt, holott ekkor a járvány még nem jelent meg hazánkban.

A nyomozások során sikerült feltárni több tucat „kamuportált” és a hozzájuk kapcsolódó Facebook oldalakat üzemeltető hálózatot. Az elkövetők a köznyugalom megzavarására alkalmas tartalmakat kattintásvadász címekkel látták el, hogy azokat minél több – a nyomozás adatai szerint alkalmanként több százezer – felhasználóhoz juttathassák el. A cikkek megírását követően a közzétett álhíreket a hálózat tagjai által üzemeltetett közösségi média felületeken osztották meg, amelyeken gyorsan elterjedtek a valótlan tényállítások. Ezzel a hálózathoz tartozó oldalak szerkesztőinek az volt a célja, hogy az álhírek minél szélesebb körben terjedjenek és a kattintásszám után minél nagyobb hirdetési bevételre tegyenek szert.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink