Sajtótájékoztatón bemutatkozott Farkasné Havrán Ildikó Piroska, Ambrózfalva Jobbikos polgármesterjelöltje. A községhez ezer szállal kötődő jelölt szeretné fejleszteni az intézményeket, önfenntartóvá tenni a települést és erősíteni a hagyományokat.
Október 18-án időközi polgármester választást tartanak a Makótól 28 kilométerre lévő Ambrózfalván. Mint ismert: a korábbi településvezető, Perleczki Béláné júliusban elhunyt, ezért írtak ki választásokat. – Farkasné Havrán Ildikó Piroska 2011 óta Jobbik-tag, az ambrózfalvi testületben 2012 óta dolgozik. Bízom benne, hogy a község megadja neki a lehetőséget – mondta dr. Kiss Attila, választókerületi elnök.
A polgármesterjelölt 1965-ben született, az ötszáz fős településen kezdte az általános iskolát, majd Csongrádon és Kecskeméten folytatta tanulmányait, jelenleg pedig tagintézményvezető Ambrózfalván. – Szükségesnek tartom az óvoda korszerűsítését, jó lehetőséget látok a seprűkészítésben és a lekvárfőzésben, a faluvezetést közelebb kell hozni az emberekhez – sorolta programpontjait Farkasné Havrán Ildikó Piroska. Emellett fontosnak tartja, hogy közösségépítő programok legyenek és a faluban mindenki számára könnyen és ingyenesen elérhető internet-szolgáltatást biztosítsanak.