Ma újranyit a Szegedi Vadaspark

Mintegy másfél hónapos kényszerű zárva tartás után hétfőn újranyit a Szegedi Vadaspark, a látogatóknak több járványügyi szabályt is be kell tartaniuk – közölte Veprik Róbert igazgató vasárnap az MTI-vel.

A szakember elmondta, az ország legnagyobb területű, 45 hektáros állatkertje megfelelő körülményeket biztosít arra, hogy a vendégek kellő távolságot tartsanak egymástól. A park sétányai elég szélesek, az erdei utakat egyirányúsítják, és a zárt helyiségekben lévő állatbemutatóknál is kijelölik a kötelező haladási irányt, valamint meghatározzák, mennyien tartózkodhatnak az adott épületben.

Az állatkert pénztárainál és a büféknél jelzésekkel hívják föl a látogatók figyelmét a megfelelő védőtávolság megtartására, és azt kérik mindenkitől, viseljen maszkot – közölte az igazgató.

A visszatérő vendégek az állatkert változatos gyűjteményének már ismert tagjai mellett több új jövevénnyel is találkozhatnak. Megfigyelhetik külső kifutójában a Zuri nevű törpevíziló-kölyköt, amely januárban született.

Láthatnak keafiókákat, hiszen a Szegedi Vadasparkban – Magyarországon első alkalommal – sikerült szaporítani az Új-Zélandon őshonos hegyvidéki papagájt, de szemtanúi lehetnek annak is, ahogy anyja hasán csimpaszkodva pihen egy lajhárkölyök

(MTI)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »