Magyar termelő adataival visszaélve adtak el igazolatlan származású napraforgót

Magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű, igazolatlan származású napraforgót; a kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) az MTI-vel szerdán.

Az esetről a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tett bejelentést a Nébihnél.

A bejelentés alapján a hatóság szakemberei vizsgálatot tartottak az érintett termelőnél. Ennek során bebizonyosodott, hogy a gazdálkodó 2019-ben nem termesztett és nem vásárolt, illetve nem tárolt be napraforgót, így nem is értékesíthetett.

Közölték, az ügy kivizsgálásában az olasz ICEA és a holland SKAL tanúsító szervezetek is közreműködtek. A keresztellenőrzések során beszerzett dokumentumokból kiderült: a számlákon a termelő neve és címe szerepel, azonban a számlaszám már egy magyarországi, konvencionális és ökológiai termelésből származó termények kereskedelmével foglalkozó cégé.

A napraforgó értékesítéshez mellékelték az érintett termelő angol nyelvű minősítő tanúsítványát, amit több ponton megváltoztattak.

A vizsgálat egyértelműen feltárta: az érintett napraforgó tétel származása, eredete, és így az ökológiai termelés ténye sem igazolt, így nyomonkövetése nem biztosított. Eddig mintegy 247,97 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a dokumentációs jogsértés. Az ismeretlen eredetű terményről a Nébih az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesítette az érintett országokat.

A Nébih kiemelte, Magyarország Európa egyik legnagyobb vetőmag-előállító országa. Az itthon termelt jó minőségű vetőmagok iránt rendkívül nagy a kereslet.

Az ágazat védelmében a Nébih felhívja a termelők, forgalmazók figyelmét, hogy amennyiben hasonló visszaélésre utaló jelet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék a magyar tanúsító szervezeteknél.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »