? Makó ad otthont az idei első nemzetközi sakkversenynek a megyében

A koronavírus és az év eleji korlátozások miatt úgy alakult, hogy Csongrád-Csanád megyében Makón zajlik az első nemzetközi sakkverseny idén. A jubileumi Hagymatikum-Duocor Kupa csütörtökön rajtolt és vasárnap ér véget.

A rangos verseny most jubilál, tizedik alkalommal rendezik meg. Horváth Zsolt, a szervező makói csapat ügyvezető elnöke a Makói Csípősnek megemlítette a Duocor ügyvezető igazgatóját, Gábor Zoltánt, aki tíz éve melletük áll. Az önkormányzat biztosította a helyszínt a Korona egyik megújult helyiségében, a Hagymatikum pedig kedvezményes belépést biztosít a versenyen résztvevőknek és kísérőiknek.

Három dolgot tartunk szem előtt: sportolási lehetőség biztosítása a helyi és a vidéki sakkozók számára, sportbaráti kapcsolatok ápolása és Makó város nevének öregbítése – fogalmazott Horváth.

A megmérettetésre 57-en neveztek, őket két csoportba osztották, ahogy az elmúlt években is. Nyolcan ülnek asztalhoz az ,,A” csoportban és negyvenkilencen a ,,B”-ben. A nevezők között több mint tíz makói játékos van, érkeztek Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Orosházáról, Kecskemétről, a fővárosból, Gyuláról, Pécsről, Paksról, Miskolc környékéről, valamint Szerbiából kettős állampolgárságú játékosok.

A négy nap alatt 7 fordulót játszanak. Mivel nemzetközi verseny, így hosszabb időtartamú játszmákat biztosítanak és 4-5 óra is lehet egy-egy játszma, ha végig kijátsszák az időt.

Mindkét csoportban pénzdíj van. A két csoportban összesen 9 fődíjat adnak át holnap, ezen kívül díjazzák a legjobb ifjúsági játékost, legjobb 55 év feletti, legjobb 14-18 év közötti, legjobb 14 év alatti, legjobb női és legjobb makói sakkozót.

A covid miatt furcsán alakult az idei évi versenynaptár. – Az év első negyedévében nem volt verseny, május vége felé indultak meg a tornák. Csongrád-Csanád megyében ez az első nemzetközi sakkverseny, országos szinten kezdenek visszajönni, egyre többet szerveznek, de még nem az igazi – árulta el Horváth Zsolt, Duocor-Makói SVSE sakk szakosztályának ügyvezető elnöke.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink