Az arzénos makói és térségbeli víz ügyében 2025. májusában indult aláírásgyűjtés a makói aPont szervezésében az átlátható tájékoztatás, az arzéntartalom csökkentése és a sikertelen projekt felelőseinek felkutatása érdekében. A civil szervezet csütörtökön adja át az aláírásokat az Alföldvíznek.
Mint az ismert, eddig csaknem 5 milliárd forintot költöttek el arzénmentesítésre Makón és a térségben, de a kiépített rendszer nem üzemel. Ez a probléma több, mint 32 ezer embert érint, ugyanis a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján a mai napig olvasható, hogy „Nem iható víz, kémiai szempontból nem elfogadható” az ivóvíz Makón, Kiszomboron, Ferencszálláson, Klárafalván, Maroslelén, Földeákon és Óföldeákon.

A civil szervezet azt szeretné elérni, hogy végre biztonságos, egészséges ivóvízhez juthassunk, és a lakosság korrekt, őszinte tájékoztatást kapjon. Ez 13 éve várat magára: sem az Alföldvíz, sem az önkormányzat nem tájékoztatja megfelelően a helyieket – írta tájékoztató levelében a makói aPont. Állításuk szerint „közel másfél év munkájával sikerült elérnünk, hogy ezt az ügyet többé ne lehessen bagatellizálni”, most pedig még nagyobb erőt szeretnének mutatni azzal, hogy csütörtökön átadják a petíciót, amelyet online közel 2 ezren írtak alá és a papír alapú aláírásokkal ez a szám még magasabb.
Július végén Szeverényi György, az Alföldvíz vezérigazgatója elmondta Dr. Ferenczi Gábor országgyűlési képviselőnek (TISZA), hogy a makói víztisztító műben a szűrőberendezéseket el kell távolítani és a csővezetéket is, ugyanis el vannak fertőződve a telepen. A képviselő szerint akár 60 hónap is lehet a javítóprogram javítása.

