Makón is a Fidesz választási kampányához használhatják fel a civil alap támogatásait

A K-Monitor megszerezte azoknak a pályázatoknak a leírásait, amelyeket a 4 milliárd forintos kormányzati program, a Városi Civil Alap keretében pozitívan bíráltak el. A legnagyobb összegeket nagyrészt a helyi Fidesz-szervezetekhez kötődő csoportok kapták. A Fidesszel jó viszonyt ápoló Jobb Makóért Egyesület 8 millió forintot nyert családi programok szervezésére.  

A Városi Civil Alap programot a kormány ugyanakkor indította el, amikor világossá vált, hogy Magyarország nem részesül a Norvég Civil Alap támogatásából. A VCA keretében 4 milliárd forint osztanak ki, ez megegyezik a Norvég Alap civileknek járó összegével, a különbség az, hogy az új alap szétosztásáért a kormány Bethlen Gábor Alapja felel, és hogy a pénzosztást 100 százalékban a magyar adófizetők finanszírozzák – jegyzi meg az Átlátszó.

A listán felbukkan számos, parlamenti és önkormányzati képviselők, választókerületi vezetők és más pártemberek álal vezetett szervezet, illetve kormányközeli üzletemberek egyesületei és alapítványai, amelyek több esetben nyíltan a Fidesz mellett folytattak kampányt.

Ezt tapasztalhatjuk Makó esetében is. A Jobb Makóért Egyesület elnöke Weszely Tamás, akinek az exfelesége Véghseő Henriett, aki a 2014-19 közötti időszakban fideszes önkormányzati képviselő volt. Az egyesület és a helyi Fidesz már 2010-ben közösen tartott Szent István-napi ünnepséget, 2014-ben pedig nyíltan támogatta a makói Fideszt és Farkas Évát, még polgármesterjelöltként. 8 millió forintból családi programokat szerveznek. A leírás szerint:

,,A nagyszabású rendezvénysorozat keretében egész napos szabadtéri programsorozattal tartalmas kikapcsolódást kívánunk nyújtani a makói és a makói járás családjainak. A programsorozat célja a családi együttlét és a szórakozás mellett, gyermekek számára is hasznos és fejlesztő programok kialakítása, valamint a hagyományok ápolása, egészséges életmódra nevelés, sport iránti elköteleződés növelése.”

8 millió forintot nyert a Makói Polgári Nyugdíjas Egyesület is. Róluk sok mindent nem lehet tudni. A bírósági nyilvántartás szerint székhelye a Ráday utcában van, az elnöke Erdei Andrásné. A 2020-as beszámolójuk szerint 22 ezer forint bevételük volt és 3 ezer forint kiadásuk. A pályázatból a nyugdíjas közösséget erősítené programokkal. Azt írják:

,,Szeretnénk új kezdeményezésként megvalósítani és későbbiekben fenntartani a Makói Nyugdíjas Klubok Találkozóját, amelyre a makói és járási nyugdíjas klubok tagjait várjuk. A közösségi programok keretében a nyugdíjasok számára, az őket érintő kérdésekre igyekszünk reflektálni, úgy mindeközben a résztvevők jól érezzék magunkat.
A támogatásból szeretnénk elsősorban tagjaink számára utazást szervezni Budapestre az Országház meglátogatására.”

A VCA nyertes szervezeteit tartalmazó táblázatban szerepel a Bethlen Alap zsűrijének pontszáma. Ez valójában csak formaság, a díjazottak nagy többsége a maximális 60 pontot kapta akkor is, ha a céljuk leírásából szinte semmi nem derült ki.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább olvasom »