Makón is ügyeletet tart az okmányiroda a választás hétvégéjén

Rendkívüli nyitvatartással biztosítják jövő szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését.

A választáson és az országos népszavazáson való részvétel a személyazonosság, illetve a lakcím igazolásával történik, ehhez érvényes személyazonosító igazolványra, útlevélre, vagy vezetői engedélyre, valamint lakcímkártyára van szükség. A választópolgárok akár a választás hétvégéjén is pótolhatják a szavazáshoz szükséges, de érvényét vesztett, elveszett, sérült okirataikat.

Az április 3-i országgyűlési választás, illetve országos népszavazás napján (azaz vasárnap), és az azt megelőző napon (vagyis szombaton) szinte valamennyi kormányablakban és okmányirodában ügyeletet tartanak. Minden budapesti kerületben, illetve az összes olyan településen, ahol van kormányablak és/vagy okmányiroda, legalább egy nyitva tart április 2-án és 3-án. Fontos tudni azonban, hogy ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség, illetve az elveszett vagy megsérült lakcímkártya pótlására.

Fontos ugyanakkor, hogy mivel a járvány miatt, a 2020. március 11. óta lejárt okmányok érvényességét meghosszabbította a kormány, így ezek bemutatásával a választáson is részt lehet venni.

A kormányablakok és okmányirodák rendkívüli nyitva tartása:

  • 2022. április 2. (szombat): 08.00-18.00
  • 2022. április 3. (vasárnap): 07.00-19.00

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink