Makón járt Semjén Zsolt

A magyar nemzetnek utat mutató erkölcsi iránytűnek nevezte Mindszenty József bíborost Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Makón, a Marosmenti Mindszenty-napok alkalmából tartott misét követő ünnepségen.

A politikus azt mondta, bármilyen viharok voltak, a katolikus egyház tanítása, a lelkiismeret szava, a nemzet hűsége alapján Mindszenty József az a csillag, amely a magyar nemzetnek utat mutat.

Mindszenty József a történelmi alkotmány alapján állt. Amikor a náci időkben kiállt az üldözött zsidóság, majd a kommunisták idején az üldözött svábok mellett, nemcsak általános, morális, hanem közjogi értelemben is kötelességét teljesítette – fogalmazott a politikus.

Mivel az Ország Tanácsból egyedül ő volt hivatalban, az ország első közjogi méltóságaként nem beavatkozott a politikába, hanem állampolgári kötelességét teljesítette – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes arról a véleményről, hogy Mindszenty Józsefnek nem volt reálpolitikai érzéke és szükségtelen konfliktusokat vállalt, úgy fogalmazott, a bíboros tévedett, amikor azt hitte, a kommunizmus rövid ideig tart majd, és a Nyugat segíteni fog Magyarországon.

Mélységesen igaza volt azonban a kommunizmus természetét illetően – tette hozzá.

Habsburg-Lotharingiai Eduárd Károly, Magyarország vatikáni nagykövete kifejtette, Mindszenty József kimagasló jelképe volt a bátor magyar kiállásnak, először a nyilasok ellen, majd a kommunizmussal szemben emelte fel szavát.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök hangsúlyozta, Mindszenty József hiteles ember volt, és hősiesen tett tanúságot hitéről. A bíboros rendíthetetlen hite, bátorsága, áldozatvállalása példát mutat, amelyet érdemes követni – tette hozzá.

A szentmisét követően átadták a felújított és kibővített Mindszenty-emlékhelyet a Szent István Király Plébánián, ahol a bíboros 1948. május 22. éjszakáját töltötte. Ott az eredeti bútorokkal, tárgyakkal, dokumentumokkal, valamint egy a bíboros által is viselt miseruhával emlékhelyet alakítottak ki, amelyet a katolikus egyház, a Kardinal Mindszenty Stiftung, valamint a Magyarországi Mindszenty Alapítvány támogatásával teljeskörűen felújítottak.

Mindszenty József az 1948-as Mária-év alkalmából május 22-én, 23-án látogatott Makóra, és a Szent István téren több tízezer ember előtt mutatott be szentmisét.

(MTI nyomán, fotók: Semjén Zsolt Facebook oldala)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink