Makovecz Imre előtt tisztelegnek

Idén lenne nyolcvan éves a Kossuth-díjas építész, Makovecz Imre. Munkássága előtt idén is a Héttorony Fesztivállal tisztelegnek, melynek makói programjait péntek este rendezték meg. 

75538834 24325635

Fényfestészet a Hagymaházon, kiállítás a Szent-Mihály templom tervrajzairól, világzenei koncert a Cimbaliband együttessel, ahol a gödöllői táncegyüttes működött közre – ezek voltak a fesztivál makói programjai. A fesztivál arculatát négy éve újították meg, ehhez hozzájárult Makovecz halála is. – Ez egy tisztelgés az életműve előtt és figyelemfelhívás arra, hogy be kell lakni ezeket a tereket, éltetni kell és meg kell építeni ami még nincs kész – árulta el Horváth László, a fesztivál egyik szervezője.

21350702

Makovecz Imre munkája igazi színfolt, a világ tíz legjelentősebb építésze között tartják számon. A Kárpát-medencében rengeteg ő általa tervezett épület található. – Keressük a partnereket a szervezésben, Makó ilyen szempontból vevő rá. Valójában ez egy szellemi fesztivál, ahol kérdéseket teszünk fel, gondolkozunk – tudtuk meg a szervezőtől.

A fesztivál november 5-20-ig tart, ez idő alatt lesznek még programok Budapesten, Tiszapéterfalván, Kolozsváron, Lendván, Jászapátin és Kakasdon.


Makón számos épület, tér őrzi Makovecz Imre munkáját: Búza utca bölcsőde, Hagymaház, Sportcsarnok, a főtér rekonstrukciója, Kossuth szobor környezetének rekonstrukciója, tanuszoda, Kálvin téri iskola, Hagymatikum, autóbusz pályaudvar, Közhivatalok háza, Zenepavilon.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink