Már nyolcszor büntették a magyarcsanádi férfit, aki Makón rabolt

A Makói Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki idén nyáron háromszor is ugyanabba az üzletbe tört be – közölte az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. május 9-én, valamint június 22. és július 13. napjain az éjjeli órákban ugyanabba a makói üzletbe tört be. Módszere szerint a gyanúsított az üzlet rácsát és ablakát feszítette be, majd a legelső alkalommal 120.000 forint értékben, második alkalommal közel 500.000 forint értékben, míg a harmadik alkalommal közel 170.000 forint értékben tulajdonított el készpénzt, illetőleg ruhaneműket.

Az üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a bejelentett tartózkodási hellyel nem rendelkező férfi vonatkozásában a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését.

A gyanúsított ugyanis eddig nyolc alkalommal volt büntetve, jellemzően vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, így különös visszaesőnek minősül.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványának helyt adva a kényszerintézkedést elrendelte. A végzés nem végleges, azzal szemben a szabadlábon történő védekezés érdekében a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink