Március 15: Az ellenzék a Műegyetem rakparton, Orbánék a Kossuth téren

A hatalom a népé” címmel március 15-én 15 órától a Műegyetem rakparton kormányváltó nagygyűlést tart az Egységben Magyarországért.

„Közel a változás. Március 15-én, a magyar szabadság napján megmutathatjuk: sokan vagyunk, és a szabadságvágyunk, a bátorságunk sokkal nagyobb erő, mint a hatalom megannyi gonosz trükkje, végtelen cinizmusa, százmilliárdos hazug propagandagépe”

– olvasható az ellenzéki szövetség közleményében.

Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook oldalán azt írta: ,,A tervek szerint halad a március 15-i nemzeti ünnepi rendezvények előkészítése. A hosszú hétvégére való tekintettel idén már március 12-én kezdetét veszi az 1848/49. évi Forradalom és Szabadságharc Emléknapjára tervezett programok.”

A nemzeti ünnep előtti – amely majd keddre esik – szombattól családi programok, koncertek és gasztrovásár várja az érdeklődőket a Múzeumkertben, a Budai Várban és a Várkert Bazárban. Az előző évekhez hasonlóan a lesz majd a zászlófelvonás, valamint a Kossuth-, illetve a Széchenyi-díjakat is az ünnepi programsorozat részeként adják át.

„Idén — a tavalyi október 23-ához hasonlóan — a szervezők kérésére március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához. A tervek szerint a nemzeti ünnep délutánján a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet”

– jelentette be Kovács és azt is elárulta, hogy az operatív törzs a terveknek megfelelően március első napjaitól kezdi meg munkáját, amiről természetesen beszámolnak majd.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink