Mátó-dupla, a Makó már a harmadik

Tegnap délután újabb győzelmet szerzett a Makói Futball Club. A megyei első osztály negyedik fordulójában a Tiszaszigetet verték meg. A csereként beálló Mátó Gergő góljaival eldöntötte a három pont sorsát. 

A huszonkettedik percben Bartucz Máté találatával szereztek vezetést a vendéglátók, ám a Tiszasziget még a szünet előtt egyenlíteni tudott Drágity Dusán góljával. A fordulás után nem változott az állás, egészen a 75. percig. Méhes Tibor ekkor küldte pályára Mátót, aki a négy perccel később 2-1-re módosította az eredményt, majd a nyolcvanharmadikban beállította a végeredményt.

A csapat zsinórban harmadik győzelmét szerezte és már a harmadik helyen áll a tabellán. A jó szereplést szeptember 12-én folytathatják Szentesen, kezdési időpont 16:30.

Makó – Tiszasziget 3-1 (1-1)
Játékvezető: Szöllősi Ferenc (Török, Samu)
Makó FC: Szalkai- Varga V.(Solymosi),Rakonczai,Varga Cs.,Bakos Á.- Horváth K.,kovács Zs.(Gilinger),Vass(Juhász J.),Bány(Kardos)-Bartucz,Vajna(Mátó G.) Edző:Méhes Tibor
Tiszasziget: Kispéter-Sipos,Kazsa,Bálint,Rutai-Pranjko,Fődi,Suhai,Drágity-Laták,Bernáth(Gallai) Edző: Johan Zsolt

Gólszerzők: Mátó G. (79′,83′), Bartucz(22′), Drágity(37′)

Sárga lap: Rakonczai(37′),Varga Cs.(49′),Solymosi (68′)ill. Fődi(75′)

Piros lap: Pranjko(75′)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »