📺 Még a makói szülészet is szóba került a vertán-telepi fórumon

Szerdán újabb lakossági fórum volt Makón. Farkas Éva polgármester és Gáspár Sándor képviselő mondandója után a lakosok kaptak szót. Egy elmondása szerint egykori egészségügyi dolgozó asszony felvetette, hogy nagyon rossz az ellátás a városban.

A Kassai utcán megtartott fórum elején Farkas Éva arról beszélt, a nyitott városvezetést képviselik, szeretnék közösen megalkotni a fejlesztéseket a lakosokkal. Hozzátette, bíznak abban, hogy a következő években is számíthatunk Lázár János segítségére.

Elmondta, polgármesterként már tíz éve dolgozik együtt Gáspár Sándorral, majd a fürdőbővítésről, turizmusról, ipari park fejlődéséről beszélt. A körzetekben kiemelte, a covid és a gazdasági nehézségek ellenére a járdaprogram folytatódott, a közvilágítási programban 65 millió forintos fejlesztésből a legrosszabb lámpatesteket cserélték. A Kassai utcai óvoda több ütemben újult meg és most egy 270 milliós pályázatot adtak be rá, amely energetikai felújítást jelentene.

A Nagyér csatorna rendbetételéről elmondta, megkezdődött a tervezése, egy részére el is készültek és három ütemben valósulna meg. Először elkészülne a mederburkolat, majd a lakóövezetben a befedése, végül egy záportározó építése. Folyamatban van a kivitelezési terv elfogadása és uniós pályázatból végeznék el a munkákat.

Gáspár Sándor a járdaprogramról, játszóterekről, közvilágításról, illegális szemetelésről és a Nagyér csatornáról adott tájékoztatást:

Egy elmondása szerint egykori egészségügyi dolgozó asszony felvetette, hogy nagyon rossz az ellátás a városban. Kimondottan a szülészet szünetelését hozta fel, amire Farkas Éva azt mondta, arra nem tudnak hatni, hogy több szakorvos költözzön Makóra:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább olvasom »