? Még bruttó 128,6 millió forintot kapott a honvédi közösségi ház

Miközben ,,a jelenlegi gazdasági helyzetre” hivatkozva 200 millió forintnyi programot szüneteltetnek őszig a városban, addig további összegeket kell belefektetni a Honvéd-programba.

A ,,Közösségi ház és szolgálati lakás” c. közbeszerzési eljáráson a legalacsonyabb ajánlat is magasabb volt, mint a rendelkezésre álló pénzösszeg. Így a makói önkormányzat bruttó 104+24 milió forintot ad önerőként – ez a tegnapi rendkívüli testületi ülésen derült ki.

A közösségi ház területét már 2019-ben megvette az önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től 355 ezer forintért. Ennek előzménye, hogy az önkormányzat évekkel ezelőtt 730 millió forintos uniós projektet nyert Honvéd infrastrukturális fejlesztésére. Ennek részeként alakítanak ki közösségi teret a városrészben – ezért meg kellett vásárolni a Türr utca 16. szám alatti ingatlant.

A makói Fidesz 2014-ben sok ígéretet tett a Honvéd városrészben élőknek, például, hogy az utak szilárd burkolatot kapnak, a lakatlan házakat elbontják, tisztán tartják.

Váratlan beismerés: nincs szakember Makón, aki le tudná vezényelni a Honvéd-programot

A 2019. februári testületi ülésen az hangzott el: nem az infrastrukturális, hanem az ún. ,,szoft” elemek összeállításával van a probléma. Lehetséges, hogy külsős szakembert kell bevonni a Honvéd-projektbe:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink