Miközben ,,a jelenlegi gazdasági helyzetre” hivatkozva 200 millió forintnyi programot szüneteltetnek őszig a városban, addig további összegeket kell belefektetni a Honvéd-programba.
A ,,Közösségi ház és szolgálati lakás” c. közbeszerzési eljáráson a legalacsonyabb ajánlat is magasabb volt, mint a rendelkezésre álló pénzösszeg. Így a makói önkormányzat bruttó 104+24 milió forintot ad önerőként – ez a tegnapi rendkívüli testületi ülésen derült ki.
A közösségi ház területét már 2019-ben megvette az önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től 355 ezer forintért. Ennek előzménye, hogy az önkormányzat évekkel ezelőtt 730 millió forintos uniós projektet nyert Honvéd infrastrukturális fejlesztésére. Ennek részeként alakítanak ki közösségi teret a városrészben – ezért meg kellett vásárolni a Türr utca 16. szám alatti ingatlant.
A makói Fidesz 2014-ben sok ígéretet tett a Honvéd városrészben élőknek, például, hogy az utak szilárd burkolatot kapnak, a lakatlan házakat elbontják, tisztán tartják.
Váratlan beismerés: nincs szakember Makón, aki le tudná vezényelni a Honvéd-programot
A 2019. februári testületi ülésen az hangzott el: nem az infrastrukturális, hanem az ún. ,,szoft” elemek összeállításával van a probléma. Lehetséges, hogy külsős szakembert kell bevonni a Honvéd-projektbe:
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |