Még jobban helyzetbe hozzák a kormányközeli vállalkozókat

A Jobbik szerint ügyfélbarát helyett „Fidesz-barát” lett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kedden elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően. 

Lukács László György, a párt frakcióvezető-helyettese szerdán az MTI-nek úgy értékelt: a kormánypárt „módszeresen mérgezi a közélet tisztaságát”.

Bírálta, hogy a törvényhozáson „egy nap alatt átvert” jogszabálymódosításba könnyítést tettek a közbeszerzésre vonatkozóan, aminek lényege, hogy eddig a közjogi méltóságok és hozzátartozóik nem indulhattak azokon, most csak a velük egy háztartásban élőkre korlátozódott a kör.

Családjaikat hozzák helyzetbe

Az ellenzéki politikus szerint ezzel megágyaztak a kormányfő és más vezetők családjának vagyongyarapodásának; a módosítás célja szerinte az volt, hogy ezeket az embereket helyzetbe hozzák és még több közpénzhez férjenek hozzá.

Nehezítik a vagyonosodási vizsgálatot

Lukács László György azt is bírálta, hogy eddig az adóhatóság saját megállapítása alapján indított vagyonosodási vizsgálatot, ennek lehetősége most szűkült. Kifejtette: meghatározott vagyon elleni és pénzügyi bűncselekményeknél csak a nyomozóhatóság gyanúja esetén folytatható le ilyen eljárás.

Példaként említette, hogy nem elég, ha valaki azt gyanítja, hogy nincs minden rendben Habony Árpád pénzügyei körül, mert „milliós használati tárgyai meghaladják a jövedelmét”, hatósági gyanú kell a vizsgálathoz. Az elmúlt időszakban az ügyészség – „politikai hátszelet biztosítva” – nem közöl gyanút ilyen ügyekben – jelentette ki.

Ahhoz nem fér kétség, hogy az elmúlt időszakban az ügyészség politikai hátszelet biztosítva az ilyen ügyekben, eljárást sem indított a kormányközeli szereplők ügyeiben – vélekedett a képviselő, megjegyezve, hogy ezzel „Fidesz-baráttá” tették a NAV-ot, súlyosan rontva a közbizalmat.

A politikus a Jobbik ciklus végi kötelező vagyonosodási vizsgálatra és a családtagok vagyonnyilatkozatának nyilvánosságára vonatkozó javaslatainak elfogadását szorgalmazta.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink