Még két szegedi orvost elkaptak csalás miatt

Mint azt megírtuk, közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat, aminek részeként egy makói orvost is gyanúsítottként hallgattak ki. A múlt héten elfogott 17 gyanúsított után a hétvégén még két orvoson ütöttek rajta a nyomozók, mindketten külföldről jöttek éppen haza.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyiküket akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Míg a másik orvost síeléséből hazatérve lakásán várták a rendőrök.

A náluk tartott kutatások során informatikai eszközöket, illetve különböző dokumentumokat foglaltak le. Ezen túl vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták nagyértékű autóikat, valamint ingatlanjaikat, és zárolták folyószámláikat, összesen 100 millió forint értékben.

A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt így az ügycsoportnak már összesen 28 gyanúsítottja van, akik közül 14 fő letartóztatásban van. A többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak, vagy szabadlábon védekeznek.

A bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt. Az ortopéd orvosok által felírt vényeken így a gyógycipőkön túl szerepeltek még gerincortézisek, és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, illetve csuklóortézisek és térdortézisek is.

A szervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat – amiket általában különböző szociális intézményektől és idősek otthonától szereztek be – a cégek alkalmazottai küldték el nekik. Majd az ortopéd orvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, rajta a különböző gyógyászati segédeszközökkel.

A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatások összegét. Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt.

Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, s azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, bár az eszközt volt, hogy meg sem kapta. Az önrész befizetésétől – mely ezen ortopédiai termékek kiváltásánál kötelezően a betegeket terhelte volna –, szinte minden esetben eltekintettek a cégek. A hangsúly azon volt, hogy társadalombiztosítási azonosító jellel, vagyis TAJ számmal rendelkező emberek szerepeljenek a vényeken, függetlenül attól, hogy szükségük van-e gyógyeszközre vagy sem.

A büntetőeljárások mind a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál tovább folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink