Megdrágulva, több éves csúszással, zsúfolásig tele, hajnali 3:30-kor elindult a tram-train

Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train. Az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról – írja az MTI.

A szeged.hu információi szerint a valódi utazók alig fértek fel a járatra az odarendelt fideszesek miatt. Ott volt Benkő Zsolt vásárhelyi fideszes képviselő; Havasi Katalin és Fekete Ferenc volt képviselők; Mihálffy Béla, Chovanecz Kata, Német Ferenc szegedi képviselők; lelkes nyugdíjasok. Információik szerint Algyőnél valóban volt egy utas, aki dolgozni indult, a Magyar Narancs újságírója és Algyő alpolgármestere, Füzesy István, ők hárman alig tudtak felszállni.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába.

A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő város, Debrecen és Nagyvárad között hoznák létre. A fejlesztésnek a közlekedési mellett nemzetpolitikai vetülete is van, hiszen a határ két oldalán élő magyarokat kötné össze – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa szerint a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára. A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni – hangsúlyozta a politikus. A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól – közölte a kormánybiztos.

A Stadler által gyártott szerelvények már hibátlanul megtettek 50 ezer kilométert a villamos és vasúti pályákon. December 31-ig a beüzemelési szakasz zajlik majd. A végleges menetrendet március közepére alakítják ki, ehhez várják az utasok véleményét. A tram-traint április közepéig ingyenesen használhatják az utazók – mondta a képviselő.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. A hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak.

A tram-train vonalán a Stadler által gyártott dízel-villamos hibrid CityLink járművek közlekednek. A járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót.

(MTI nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A Jobbik továbbra is határőrt követel a kerítés mellé

A Jobbik már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs helyzet hosszú távon komoly kihívások elé fogja állítani hazánkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség. A kormány azonban erről nem gondoskodott, sőt átverte a magyar embereket – írja közleményében az ellenzéki párt.

Tovább olvasom »