Megemelik az Alföldvíz dolgozóinak bérét

Az Alföldvíz a Nemzeti Vízművek Zrt.-nek a részévé vált. Január elsejétől visszamenőleg az Alföldvíz Zrt. mintegy 1200 dolgozójának bére a többségi állami tulajdonú vízművek munkatársai jövedelméhez igazodik majd – közölte az Alföldvíz Zrt. szakszervezete.

2022. március elsején az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti tisztségviselői megvitatták a cégvezetéssel kötendő bérmegállapodás tervezetét.

Reméljük, hogy a január elsejével visszamenőlegesen kötött bérmegállapodás a munkaerő megtartását fogja szolgálni – magyarázza Miskéri László, az Alföldvíz Szakszervezet titkára. Ismeretei szerint a bérfelzárkóztatásra hozzávetőlegesen 1 milliárd forintot fordít a Nemzeti Vízművek. Elmondta, az ülésen áttekintették a kritikus munkaköröket, és a fizetési kategóriák meghatározásánál az úgynevezett Hay besorolási rendszerre állnak át. 2022-re a munkavállalóknak alanyi jogon 10 százalék jár, amelyre, a beosztástól függően további 8 százalék is jöhet.

A tulajdonosi közgyűlés februárban döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonosok a tulajdonrészüket átadták az államnak, és ezzel az ellátásért vállalt felelősséget is – teszi hozzá Miskéri László.

A szakszervezeti tagság az ülésen egyhavi tagdíját ajánlotta fel kárpátaljai menekültek megsegítésére.

(Fotó: liganet.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink