? Megjelent a könyv, ami még Mendei Árpád fejéből pattant ki

Csütörtökön a makói levéltárban bemutatták az Emléktáblák és emlékjelek Makón c. kötetet. Ezzel először Mendei Árpád foglalkozott, de a megjelenését már nem tudta megélni. A művet Forgó Géza történész-muzeológus mutatta be Urbancsok Zsolt főlevéltáros közreműködésével.

– Itt három széknek kellene lennie, de Mendei Árpád már nincs köztünk – kezdte a könyvbemutatót Forgó Géza társszerző. Az értelmi szerzője az elismert pedagógus, sportvezető, túravezető volt, aki 5-6 éve kereste meg Forgó Gézát, hogy készítsenek egy makói emléktáblákat bemutató kötetet. Sajnos a megjelenését már nem tudta megélni, 2017 januárjában elhunyt.

A kötetben szereplő fényképek nagy részét Mendei készítette, a szöveget Forgó írta hozzájuk. Végül több lett, mint csak emléktáblákat bemutató könyv, emlékjelek is kerültek bele.

Például a Szent János téren állt egy kápolna, amit lebontottak és egy haranglábat állítottak a helyére. Ez is belekerült, valamint a műemléki jellegét hirdető tábla – utóbbi a múzeumban megvan. Továbbá az óvoda mellett megtalálhatóak Hepp Attiláné emlékkockái, ezek szintén szerepelnek a kötetben.

Ez a könyv a tavaly megjelent Makó szobrai plasztikák-szobrok-muráliak c. mű úgymond folytatása. Ez szintén a Makói Kincsestár sorozat része. Több mint 200 fotó található benne. Azért ilyen sok, mert azok is benne vannak, amik már nem láthatóak közterületeken, épületeken. Hiszen ahogy történelmi változások voltak, úgy az emléktáblákat időnként leszedték. Jobb esetben bekerültek a múzeumba, de sok olyan van, amit szétvertek. Szerencsére ezeket különböző forrásokból sikerült megszerezni a könyvbe.

A könyvet a Szirbik Miklós Egyesület adja ki és a makói levéltárba lehet megvásárolni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »