Csütörtökön a makói levéltárban bemutatták az Emléktáblák és emlékjelek Makón c. kötetet. Ezzel először Mendei Árpád foglalkozott, de a megjelenését már nem tudta megélni. A művet Forgó Géza történész-muzeológus mutatta be Urbancsok Zsolt főlevéltáros közreműködésével. (Kapcsolódó cikkünk itt.)

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat
A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.