Mégsincs béke? A kiszombori polgármester támogatója Facebookon gyalázza az egyik képviselőt

Akinek néha a Makón élek nevű csoport színvonala és hangneme túl sok, az még nem találkozott a Kiszomboron élek csoporttal. A hétvégén Szirbik Imre egyik támogatója alázta Endrész Erzsébetet, a község díszpolgárát, önkormányzati képviselőt – a poszt egész hétvégén elérhető volt és még cikkünk írásakor is megtalálható.

A mocskolódó bejegyzésre egyik olvasónk hívta fel a figyelmet, ami a Kiszomboron élek nevű csoportban található. Moderáció nincs, péntek óta azt lehet olvasni, hogy ,,E. Erzsike néni” mások munkával megszerzett vagyonát és jótékonykodásra szánt pénzét osztogatja, mindezt egy iskolai kerítés megjavításával összekötve.

Fotó: Kiszomboron élek csoport

Sajnos, a kiszomboriak az elmúlt években hozzászokhattak, hogy elszabadulnak az indulatok a virtuális világban. Szegvári Ernőné lemondása után Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója ,,rosszindulatú, ostoba testületi tagok„-ról írt, míg Szegváriné támogatója kijelentette, ,,a három összeférhetetlen testületi tagokat likvidálni kell”.

Az időközi választás után voltak, akik továbbra is a közösségi médiában hergeltek. Szirbik Imre egyik támogatója aláírásgyűjtéssel elvette volna Endrész Erzsébet díszpolgári címét.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink