Megszabják a Kapitális működését, pedig magántulajdon

[ad 1]

Egy törvény alapján víztérkódot és halgazdálkodási jogot kellett kérnie a makói Kapitális horgásztónak, emellett állami jegyet kell felmutatnia a horgászni vágyóknak a tavon, függetlenül attól, hogy az magánkézben van. A tulajdonos, Mircsov László arról panaszkodik, hogy a pecások és a családok szinte eltűntek a több ezer forintos költségek miatt, de a törvény is abszurd dolgokat fogalmaz meg. Úgy tudja, ez nem csak az ő, hanem több tó tulajdonosának a problémája.

A 2013/102. törvény alapján minden terület tulajdonosának víztérkódot kell kérnie, ezt a Kapitális Horgásztó tulaja, Mircsov László megkapta, majd többféle dokumentum beadásával a halgazdálkodási jog is megillette őt. Mint fogalmazott, ezzel még nem is lett volna baj, de köteles elkérni az állami jegyeket a horgászoktól, amit a horgászengedély után lehet kiváltani nekik 7.000 forintért.

– Sokan nem váltják ki, a családos magyar és román vendégek nem jönnek. A korábbi 30-40 személy/nap helyett most csak páran vannak – árulta el Mircsov. Elmondása szerint a pecások nem értik minek kellene több ezer forintot fizetni pluszban és vele veszekednek, amikor nem engedi be őket a vízhez.


A különbség az eddig használt és az új belépő között

Már pedig ha jót akar magának, akkor nem enged bebocsátást az állami jegy nélkülieknek, hiszen január óta büntetnek a hatóságok.

A törvénnyel kapcsolatban az alábbi furcsaságokat osztotta meg velünk:

  • A hal addig az övé, amíg megveszi. Ha belerakja a vízbe akkor az államé, majd ha a horgász kifogja és beírja a fogási naplóba, akkor az övé. Ha senki nem fogja ki és elpusztul a vízben, akkor újra az övé.
  • Ha ő leül horgászni a saját tavára, neki is kell, hogy legyen állami jegye.
  • A gyerekek még csak játékból sem lógathatnak bele egy botot a vízbe.
  • A haltelepítést három nappal előtte be kell jelentenie, majd a hatóságok személyesen nézik meg a műveletet.

Akit Mircsov László eddig keresett a gondjával, az nem tudott neki és a tó tulajdonos társainak segíteni – úgy tudja, ez országos probléma. Szerint a megoldás az lehetne, ha a törvényhozók külön választanák a magán- és az egyéb kézben lévő vizeket.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink